2011. szeptember 20., kedd

Sudoku verseny

Az országos sudoku bajnokság minden évben egyetlen versenyből áll, és annak a versenynek a győztese lesz az azévi sudoku bajnok.
A verseny egyben válogatóverseny is az aktuális évben megrendezésre kerülő sudoku világbajnokságra is. Mivel az a cél, hogy minden évben a lehető legerősebb magyar csapat álljon össze, ezért ha az utolsó bejutó helyeken túl kicsi a versenyzők között a különbség, akkor közöttük újabb megmérettetésre szokott sor kerülni. 
Ebben az évben először a sudoku vb és rejtvényfejtő vb eg helyszínen közvetlenül egymás után kerül megrendezésre, Egerben. Ezért a mindkét magyar válogatót egy napon tartottuk egymás után.

Idén már a verseny előtt biztos volt, hogy új bajnokot avatunk, mivel a tavalyi év legjobbjai a vb szervezésében vesznek részt, ezért már a válogatóra is ők készítették és ellenőrizék a feladatokat.

Szokásokhoz híven egy hagyományos sudokukból álló gyorsasági körrel kezdődött a megmérettetés.
Az eredeti terv szerint három 6x6-os és négy 9x9-es rejtvény szerepelt volna a körben, mert az fed le szépen egy teljes oldalt. Végül hat 6x6-os és három 9x9-es került be, a tavalyi bajnoknak kb 15 perc volt végigfejteni. Várakozásainknak megfelelően néhány embernek, szám szerint háromnak, sikerült minden rejtvényt megoldania. Kicsit többre számítottam, de ez se olyan rossz, szervezői szempontból. 300 pont mellé a legjobb hagyományos sudoku fejtő 46 bónuszpontot kapott, így a bónusz se torzított sokat az eredményen.

A vegyes sudokukból álló körben 1000 pont volt az elméleti maximum, de az ilyen soroknál általában az az irányelv, hogy kb 70-80%-ot csináljon meg a legjobb fejtő, és eközben a legrosszabb se szerezzen 0 pontot!
Így még a legjobbak is arra kényszerülnek ,hogy válogassanak a rejtvények között, hogy kitalálják, melyiknek éri meg nekiállni, és melyiknek nem.
A körben ezért a legújabb rejtvények mellett mindenki által ismert betűs sudoku is helyet kapott. 620 pontot szerzett a legjobb fejtő, ami rendben is van.

A 3. fordulóban, a blogon már bemutatott, Feles sudokut fejthették a résztvevők. 
Azt hiszem ezt a sort is sikerült jól beállítani, 4-en is megoldották mind a 6 feladatot. 

Az utolsó forduló egyben a rejtvényfejtő verseny első köre is volt. Azért, hogy a sudoku fejtőknek ne kelljen elborult variációkat fejteniük, és a rejtvényfejtőknek se kelljen sok sudokut megoldani ebben a körben relatíve sok feladat volt, a 350 elvi pontból úgy kalkuláltunk, hogy kb 200-at szerezzen a legjobb.
Sajnos a vártnál több lett a 0 pontos versenyző. Pedig ebben a körben is voltak igen egyszerű rejtvények, nem igazán értem, hogy olyan versenyzők, akik 300 pontot elértek a vegyes körben, tehát néhány bonyolultabb variációt is meg kellett oldaniuk, ebben a körben miért nem tudták megcsinálni mondjuk a két legkönnyebb rejtvény.

A világbajnokságon négy fő képviselheti hazánkat az A csapat színeiben. Egyelőre nem lett csapat hirdetve, mivel a győztes Gergely Péter, és a 6. helyezett között mindössze 130 pont különbség volt. 
Külön öröm, hogy két újonc is érmet szerzett, és az első 6-ban három újonc is helyet kapott. Ha idén nem is születik kiemelkedő eredmény a vb-n, de ez biztató a jövőre nézve.

Gratulálok minden továbbjutónak, és külön is az idei sudoku bajnoknak Gergely Péternek.

Összességében ugyan voltak problémák amiatt, hogy egy napon került sor a két versenyre, de nem volt egy rossz döntés így csinálni a válogatót. Összességében elégedett vagyok,  remélem a versenyzők többsége is az.

Az alábbi oldalon az 5. helyezett Lapis Viktor beszámolóját olvashatja ugyanerről a versenyről:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése